Dr. Héjjas István: Klímavédelem – kérdőjelekkel

A jelenlegi leghitelesebb klímaelméletet egy magyar tudós, Miskolczi Ferenc, a NASA volt légkörfizikus munkatársa dolgozta ki. Amikor azonban bemutatta a kutatási eredményeit, a NASA megtiltotta azok nyilvános közzétételét

Forrás:    https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200921-klimavedelem-kerdojelekkel

A nemzetközi egyezményekben vállalt klímavédelmi intézkedések szerint vissza kell fogni a szén-dioxid-kibocsátást, mert ez okozza a Föld veszélyes melegedését. Bár ezt az állítást sokan vitatják, az ellenvéleményeket igyekeznek háttérbe szorítani. Kiváló tudósok, meteorológusok, újságírók, riporterek veszítik el állásukat, miközben egyre durvább támadások folynak a „klímatagadó eretnekekkel” szemben. Egy európai uniós politikus szerint például a klímatagadást börtönnel kellene büntetni.

Ami a hivatalosan támogatott klímaelméletet illeti, ennek elméleti megalapozása Svante Arrhenius kémiai Nobel-díjas svéd tudós 1896-ban megjelent publikációjában keresendő, amely szerint minél több üvegházhatású szén-dioxid van
a levegőben, annál melegebb az éghajlat. Arrhenius tudományos tekintélye miatt nem nagyon vonták kétségbe az elméletét.

Azután a 20. század közepe felé jött egy fordulat. Bekövetkezett a történelem valaha volt legnagyobb mesterséges szén-dioxid-kibocsátása, amikor a második világháborúban hat éven keresztül lángokban állt a fél világ, sok millió tonna lőszert és bombát robbantottak fel, tetézve a szén-dioxid-emissziót más üvegházhatású gázokkal, így nitrogén-oxidokkal is. Azt lehetett várni, hogy melegszik az éghajlat. De nem ez történt. Szokatlanul hűvös nyarak és csikorgóan hideg telek követték egymást, egyes klímatudósok közelgő jégkorszakot jósoltak. A Time magazin az 1970-es években többször foglalkozott azzal, hogyan lehet túlélni a jégkorszakot. Az aggodalom jogosnak látszott, hiszen a legutóbbi jégkorszakban halt ki a Nean­der-völgyi ősember, pedig sokkal edzettebb volt, mint a mai, modern ember.

Az 1980-as és 1990-es években újabb 180 fokos fordulat következett, és azóta nem fagyhaláltól, hanem hőgutától illik rettegni. Talán a véletlen műve, hogy ez a klímatudományi fordulat a kelet-közép-európai rendszerváltozások idején következett be, amikor a volt gyarmattartó gazdag nyugati államok kezdték birtokba venni a „felszabadult” keleti térség természeti és gazdasági erőforrásait. Azt viszont tudjuk, hogy az EU-ban a klímaváltozás ürügyén felfuttatott zöldenergia iparág profittermelő képessége ma már vetekszik a gyógyszeriparéval és a hadiiparéval.

A jelenlegi leghitelesebb klímaelméletet egy magyar tudós, Miskolczi Ferenc, a NASA volt légkörfizikus munkatársa dolgozta ki. Amikor azonban bemutatta a kutatási eredményeit, a NASA megtiltotta azok nyilvános közzétételét.

Érdemes tudni, hogy a „hivatalos” klímaelmélet szerint sem a szén-dioxid a legkárosabb üvegházhatású gáz. A bolygón az üvegházhatás mintegy 95 százalékát a levegőben lévő vízgőz okozza, és a fennmaradó öt százalékon osztozik az összes többi.

Miskolczi kimutatta, hogy ha megnövekszik a levegő szén-dioxid-tartalma, akkor a levegőben lévő vízgőz fokozott mértékben csapódik ki és hullik le csapadék formájában. Ily módon a levegő vízgőztartalmának csökkenése kiegyenlíti a többlet-szén-dioxid üvegházhatást növelő hatását.

A Föld–légkör-rendszer sok szabadságfokú kaotikus rendszer, amelyben ha bármelyik paraméter megváltozik, lavinaszerű láncreakciók indulnak el, amelyek végül visszahatnak arra a paraméterre is, amelynek a megváltozása a folyamatot elindította. A káoszelmélet szerint egy kaotikus rendszer soha nincs nyugalomban, benne szüntelenül pozitív és negatív visszacsatolások áttekinthetetlenül bonyolult hálózata működik. Ezért nem lehet az egész rendszer működését egyetlen vezérlő dzsolidzsóker kulcsparaméterrel – jelen esetben például a szén-dioxiddal – magyarázni.

Bár az államilag jóváhagyott oktatási rendszerben még mindenütt a 19. századi tudományos világképre felépített Arrhenius-féle elméletet oktatják, azonban a hazai tudósok jelentős része más véleményen van. Ezt tapasztaljuk számos zárt körű szakmai rendezvényen, ahol kiváló tudós szakemberek cenzúrázatlanul fejthetik ki a véleményüket. Többször merült fel az ötlet, hogy nyilvános televíziós vitaműsorban kellene ezt a kérdést megbeszélni, eddig azonban minden ilyen kezdeményezés meghiúsult. Úgy tűnik, egyetlen tévécsatorna sem hajlandó vállalni egy ilyen műsor kockázatát.

Megérett a helyzet egy paradigmaváltásra, feladva a szén-dioxidos klímaelméletet, amelyet évtizedek óta módosítgatnak, kozmetikáznak, toldoznak-foltoznak. Az elmúlt néhány évtized vagy évszázad mérési adataiból ki lehet ugyan mazsolázni olyan adatsorokat, amelyek nem mondanak ellent a hivatalos klímaelméletnek, azonban ha visszatekintünk a távolabbi régmúltba, zavarba ejtő ellentmondásokra bukkanhatunk. Volt már a Föld történetében olyan korszak, amikor tízszer több szén-dioxid volt a levegőben, mint most, miközben a felszíni hőmérséklet 4-5 fokkal volt alacsonyabb, egy másik időszakban pedig 6-7 fokkal volt melegebb mint most, és a bioszféra, a növény- és állatvilág remekül érezte magát.

Rövidebb távra visszatekintve, mintegy 2,5 évezreddel ezelőtt olyan meleg volt, hogy a skandináv területeken szőlőt és bort termeltek, az emberiség pedig viszonylag jólétben élt. A mostaninál hidegebb időszakokban pedig, például a középkori „kis jégkorszakban” éhínség és járványok tizedelték Európa lakosságát. A beígért 1-2 fokos melegedés pedig azt jelentené, hogy az euró­pai térségben az éghajlati övek egy kicsit északabbra tolódnának el, miáltal Európa közepén az éghajlat mediterrán jellegűvé válhatna.

Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt mintegy nyolcszázezer év során nagyjából száz–száztízezer éves ciklusokban váltogatták egymást a jégkorszakok és a melegedési korszakok. Ezzel foglalkozik Milutin Milankovics szerb tudós elmélete, amely szerint ebben az időszakban ciklikusan változott a Föld Nap körüli keringési pályája, és ciklikusan változott a Föld forgási tengelyének a dőlési szöge is. A két eltérő ciklusidejű változás interferenciája magyarázatot kínálhat a hőmérsékleti ciklusokra.

Előbb-utóbb rá kellene döbbenni, hogy az éghajlat szakadatlan változásait nem lehet megakadályozni nemzetközi egyezményekkel, mivel ez kívül esik az emberiség lehetőségein és hatáskörén. Nem szabadna hatalmas természeti erőforrásokat feláldozni, elpazarolni a szén-dioxid elleni szélmalomharcra.

Az erőforrásokat inkább az éghajlat megváltozásához való észszerű alkalmazkodás elősegítésére kellene felhasználni. Az emberiség legnagyobb kockázata nem az éghajlatváltozás, hanem a túlnépesedés, a természeti erőforrások kimerülése, valamint a környezet aggasztó mértékű elszennyeződése.

A harsány médiapropaganda ellenére a bűnbaknak kikiáltott színtelen, szagtalan, láthatatlan szén-dioxid nem szennyezi a környezetet. Ha ez a növények számára nélkülözhetetlen gáz ártalmas lenne, be kellene tiltani a szén-dioxiddal dúsított italokat, így a szódavizet, a sört, a pezsgőt, a kólaféléket és egyéb üdítőitalokat.

A klímavédelmi intézkedések óriási hatással vannak a globalizálódó világgazdasági–pénzügyi rendszerre. Dollármilliárdok áramlanak egyik zsebből a másik zsebbe, miközben egyesek sokat nyernek, mások sokat veszítenek a klímabizniszen. Az erőviszonyok azonban folyton változnak. A világgazdasági–pénzügyi rendszer ugyanolyan kaotikus, mint a Föld–légkör-rendszer, rövid távú viselkedése kiszámíthatatlan, és ebben sem lehet megnevezni egyetlen domináns kulcstényezőt, amely képes lehet önmagában meghatározni az egész rendszer működését. Kialakulhat azonban olyan helyzet, hogy egy jelentősen megerősödő tényező, a saját profitérdekeit szem előtt tartva, megszervezi a megfelelő szakértői testületet és médiatámogatást, és jóváhagyja a „kilövési engedélyt” az ezer sebből vérző hivatalos klímaelméletre, kiszámíthatatlan láncreakciókat előidézve. Érdemes lenne ezt a lehetőséget közgazdasági nézőpontból elemezni. A klímaváltozás ugyanis már régen túllépett azon, hogy pusztán tudományos kérdés legyen, és ezt nagyrészt azok is tudják, akik élen járnak a pánikkeltésben.

(A szerző egyetemi docens)