Dr. Héjjas István: “Az élet megóvása és a környezetvédelem” című könyve itt elérhető

Dr. Héjjas István: “Az élet megóvása és a környezetvédelem” c. könyve – pdf formában – kizárólag saját használatra, olvasás céljából a szerző és a kiadó engedélyével innen letölthető, de a sokszorosítása és terjesztése szerzői és kiadói jogokba ütközik, ezért tilos!

Megjelent a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/17700/17704/

2 thoughts on “Dr. Héjjas István: “Az élet megóvása és a környezetvédelem” című könyve itt elérhető

  1. Jelen voltam Dr. Héjjas István 2015 ápr. 23.-án “Szent tehenek az energetikában” című előadásán amelyet a BOK (Budepesti Olajosok Hagyományőrző Köre) számára tartott, valamint Miskolczi Ferenc professzor 2014-ben szintén a BOK tagok számára tartott előadásán (a széndioxid és üvegházhatás témában…). Nagyon örülök, hogy végre szakértői szinten meg lehet szólalni ezekről a – tudatlan média által agyoncsépelt, a laikus közönséget félrevezető információkkal bombázó – témákról. Véleményem szerint a természettudományos képzettséggel ( fizika, kémia, geológia…) és józan paraszti ésszel rendelkező emberek némi gondolkodás után maguk is rájöhetnek több tudatos félrevezetésre pl. a széndioxid szerepéről az üvegházhatás és a klímaváltozásban (nem igaz!) ami egy szűk de nagyhatalmú lobbi anyagi érdekeit szolgálja.

  2. Kedves Héjjas István! Én csak szeretném megköszönni azt a tudományos ismeretterjesztő tevékenységét, amelyet hosszú idő óta folytat. Nagyon szimpatikus. Ön által nyílt fel a szemem ebben a témában, pedig én korábban nagyon haragudtam azokra, akik nem fogadták el a klímaváltozással kapcsolatos hivatalos álláspontot. Szemléletformáló volt számomra, ahogyan beszélt, és ahogyan írt, és az Ön honlapjáról kiindulva jutottam el más hasonló oldalakra.
    Isten áldja meg!

Hozzászólás a(z) Lumsdenné Horváth Gabriella bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..