2014. 12. 03. – Az a híres Ivanpah naperőmű közel sem hozza azt, amit vártak tőle

naperomu

Úgy fest, hogy alapvető gondok vannak a világ legnagyobb napenergiát koncentráló erőművével. Azzal, ami az eredeti tervek szerint több mint százezer háztartás szükségleteit látná el.

2010-ben, amikor elkezdték építeni az Ivanpah-t, még úgy tekintettek a Kalifornia és Nevada államok határához közeli létesítményre, hogy az lesz a megújuló energia egyik mérföldköve és szimbóluma egyben. Az NRG, a Google és a Bright Source Energy cégek közösen kezdték fejleszteni, és bár a kezdeti stádiumban fölmerült néhány gond – az eredeti tervekhez képest kisebbre kellett építeni, mivel komolyan veszélyeztette volna a sivatagi teknősök élőhelyét –, a szakemberek optimizmussal várták az indulását.

Hiábavaló volt

A tesztüzem és a tavaly decemberben elindult kereskedelmi energiatermelés kezdete óta sűrűn hallani, hogy madarak pusztulnak – megégnek, nekirepülnek a tükröknek – az erőmű területén. Amikor vonulás van, a jelenség tömeges. Ezenfelül az is kiderült, hogy a teknőcök helyzete sem mondható megoldottnak, mivel a védett faj egyedei nagy számban vándorolnak el a területről, és sok közülük el is tűnik.

Az igazi égést a januártól augusztusig tartó 8 hónap termelési mutatói jelentik. Az amerikaiEnergia Információs Hivatal adatai szerint az erőmű három egysége összesen 254 263 MWh-nyi elektromos áramot termelt, ami az eredetileg tervezett mennyiség negyede. Ez elég kevés, ha azt vesszük, hogy az amerikai állam 1,6 milliárd dollárral támogatta az erőmű megépülését, és összesen 2,2 milliárd dollárba került az egész.

Mi romolhat el egy kb. 540 milliárd forintba kerülő naperőműnél?

  • A tulajdonos BrightSource vállalat szerint nem sütött annyit a nap, mint amennyit vártak a terület többévnyi megfigyelése alapján.
  • A termelésben nagy kiesést okozhat, ha nincs precízen beállítva a 375 ezer heliosztát mindegyike (a tükrök, amelyekkel a napsugarakat egy irányba lehet terelni).
  • A sivatag porának is nagyobb a hatása, mint azt előre gondolták.
  • Az NRG cég szóvivője, Jeff Holland szerint rengeteg olyan probléma merült föl, amelyeket csak működtetés közben lehetett megtapasztalni.

Kérdőjelek

Van néhány furcsaság is, amik kérdésessé teszik az erőmű jövőbeni sikerességének lehetőségét.Ivanpah üzemeltetői márciusban kérvényt [PDF] nyújtottak be a Kaliforniai Energia Bizottságnak, azzal, hogy engedélyezzék az erőmű részére a földgáz-felhasználás növelését 60 (!) százalékkal. A tulajdonosok azzal indokolták igényüket, hogy csak a teljes üzemeltetés során derült ki: a rendszer hatékony működéséhez, az erőmű eszközeinek megóvása és a nap által generált elektromos áram maximalizálása érdekében több gőzre van szükség, mint gondolták. Így lett a segédkazánok eredetileg elképzelt napi 1 órás használatából átlagosan 4,5 óra. Itt valamit nagyon elszámoltak a fejlesztések során.

A WSJ figyelt föl rá, hogy az erőmű tulajdonosai a hitelük törlesztésének elcsúsztatását kérték az Energiaügyi Minisztériumtól, amíg a Pénzügyminisztérium dönt, hogy fölveszi-e az erőművet az 1603 nevű programba, ami 539 millió dollárnyi adókedvezményben részesítené őket. Erre azért volt szükség, mert a második negyedéves adatok szerint (itt, itt és itt), a megtermelt áram kb. 22,5 millió dollárnyi értéket képvisel, és ez az 1,6 milliárd dolláros hitelhez és a több mint százmillió dolláros törlesztőrészletekhez viszonyítva nagyon kevés.

Ha bukik a dolog, a legnagyobb vesztes a legkisebb tulajdonrésszel rendelkező (20%) tag, a Bright Source lehet. Az általuk tervezett és fejlesztett erőművel vannak gondok. Ez nem feltétlen jelent előnyt egy olyan cég helyzetére nézve, amely CSP erőművek telepítésével és fejlesztésével foglalkozik, és éppen az ázsiai piacra szeretne betörni. Nyilván az NRG-nek és a Google-nek is lenne jobb programja annál, mint hogy bukjon 2 milliárd dollárt az egészen.

A technika egyre kisebb keresettsége és az egyre szűkülő állami támogatás is a Bright Source ellen dolgozik, de az sincs hasznukra, hogy az utóbbi időkben több ilyen elven működő erőmű nagyszabású projektje is leállt. Közben a sokkal kisebb igényekkel rendelkező, fotovoltaikusmódon működő létesítményeknek nemcsak hatásfoka egyre nagyobb, de telepítésük is egyre olcsóbb.

Temetni azért nem kell sem az Ivanpah erőművet, sem a CSP technológiát. Csak az nem biztos, hogy ebben van a legnagyobb jövő megújuló energia terén.

(Fotó: slashgear)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..