2014. 12. 03. – Két-három generációnak még jut olaj

Az olajipar jövője két-három generációra biztosított – jelentette ki a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council) magyar elnöke pénteken Veszprémben, a Pannon Egyetemen.

Tóth József számításai szerint 2050-re – amikor a Föld lakossága megközelíti majd 9 milliárdot – megközelítőleg 70 százaléknyi lesz a fosszilis tüzelőanyagok felhasználási aránya. A megújuló energiák terjedése nem halad gyorsan, a következő évtizedekben a közlekedésben várhatóan megmarad az olajipar vezető szerepe – tette hozzá.

A szakember szerint az olajáraknál az elkövetkező időszakban stabilitásra lenne szükség, ami elősegítené a hosszú távú tervezés lehetőségét az iparágban. Az aktuális kihívások között a kitermelési költségek növekedését említette az első helyen. Példaként említette, Brazíliában az úgynevezett só alatti területeken több ezer méter mélyen végzett igen költséges munkákat, de emlékeztetett arra is, hogy a sarkkörön túli munkákhoz is igen fejlett technológiákra van szükség. Hozzátette: a finomítás Európában több – méretbeli vagy technológiai – problémával küzd, és az Európai Unióban hatályos szigorú környezetvédelmi szabályok is növelik a költségeket. Emellett más kontinensek országai, például India exportfinomítói is komoly konkurenciát jelentenek.

Tóth Józsefet az idén júniusban, moszkvai kongresszusán választotta elnökéül a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council). A Magyar Ásványolaj Szövetség alapító elnöke első magyar szakemberként lett a londoni székhelyű, 1933-ban alapított szervezet vezetője. Megbízatása három évre szól. Korábban, 2000-2005 közt a szervezet egyik alelnöke, majd 2008 óta első elnökhelyettese volt

 

Forrás:  http://energiainfo.hu/cikk/ket-harom_generacionak_meg_jut_olaj.32803.html 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.