2014. 11. 23. – Kell az atomenergia a jó versenyképességhez

A magyar ipar versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy olcsó, tartósan stabil, folyamatosan biztosítható és klímavédelmi szempontból tiszta energiaforráshoz tudjon jutni, amit jelenleg a nukleáris energia tesz lehetővé.

Az IEA szerint a nukleáris energia európai szerepének csökkenése az energiaárak jelentős emelkedéséhez és az Európai Unió energetikai versenyképességének további mérséklődéséhez vezethet. A párizsi székhelyű szervezethez tartozó IEA szerdán ismertetett éves jelentése szerint az energiaellátás kérdése elsősorban a globális aktuálpolitikai események miatt vált ismét az egyik legfontosabb témává, hiszen az egyes energiaforrások kitermelhető tartalékai több száz évre elegendők. Az IEA a földgáz esetében 262 évre, a kőolaj esetében 226 évre, az uránium esetében 120 évre elegendő rendelkezésre álló energiaforrással, és a technológiai fejlesztések révén még további kitermelhető tartalékok megjelenésével számol. A másik jelentős tendencia, hogy az olajár közép- és hosszú távon várhatóan emelkedni fog.

Magyarország szempontjából a leglényegesebb megállapítás az, hogy a jövőben Európa energiai versenyképessége tovább csökken az Egyesült Államokhoz és Japánhoz mérten. Ennek alapvetően két oka van: az amerikai versenyképesség az olcsó szén és a még olcsóbb palagáz miatt javul, miközben Európában csökken a nukleáris energia szerepe – mondta Cséfalvay Zoltán, aki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD) három évig nagyköveti posztot tölt be. Az IEA meglátása, hogy az Európai Unión csak az erősebb energiapiaci integráció segíthet. Cséfalvay Zoltán szerint ez jelentheti többek között a hálózatok összekötését, miután előfordul, hogy miközben egy uniós tagállamban energiahiány lép fel, onnan néhány száz kilométerre többlet keletkezik.

A IEA a nukleáris energia terén a globális kapacitás növekedésével számol: az atomerőművek száma a mai 392-ről 2040-re 614-re emelkedik, ugyanakkor a nukleáris energia részesedése a globális villamosenergia termelésben a jelenlegi 16 százalékról – a megújuló energiaforrások arányának növekedése miatt – 2040-re 11 százalékra esik.

Az Európai Unióban jelentősen csökken a kapacitás, Belgium és Németország kivezeti az atomenergiát, Franciaország korlátozni kívánja kapacitásait, így összességében a jelenlegi 129 erőműhöz képest csak 111 üzemel majd az EU-ban annak ellenére, hogy Kelet-Közép-Európában új erőművek lépnek be a rendszerbe.
Cséfalvay Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a nukleáris energia mostani 27 százalékos részesedése 2040-re 21 százalékra csökkenhet Európában. A belépő megújuló energiaforrások pedig a jelenlegi technológiai viszonyok mellett rendkívül drágák. “Mindez nagyon komoly piaci változásokat eredményezhet és energiaár-emelkedést okozhat az Európai Unióban” – hangsúlyozta a nagykövet.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly megjelent tanulmányában az IEA megállapította, hogy az ipar számára nyújtott áram kétszer olyan drága Európában, mint az Egyesült Államokban. A nukleáris energiatermelés európai csökkenésével 2040-re az olló tovább nyílhat, ez pedig hosszú távon az európai ipar versenyképességét is csökkentheti – tette hozzá. A magas energiaigényű termékek exportjában az Európai Unió piacvezető: a globális piac 36 százalékából részesedik, de a tanulmány szerint 2040-re ez 26 százalékra csökkenhet.

 

Forrás:  http://energiainfo.hu/cikk/kell_az_atomenergia_a_jo_versenykepesseghez.32742.html

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.