Járosi Márton – Héjjas István: Klímavédelem helyett ökológiai megtérés
Magyar Nemzet 2015. július 20. hétfő
A szélmalomharc nem szolgálja a Föld élővilágának megóvását – PDF letöltése
Eredeti szöveg:
Magyar Nemzet, 2015. július 20. szám. 8. oldal
Klímavédelem helyett ökológiai megtérés kellene
JÁROSI MÁRTON–HÉJJAS ISTVÁN*
A MN. június 24-i számában ismertetett pápai enciklikából idéztük írásunk címében a találó „ökológiai megtérés” kifejezést, amely tömör összefoglalása a kialakult siralmas ökológiai helyzetből való menekülésnek. A ciklikusan ismétlődő éghajlatváltozások oka túlnyomórészt természetes eredetű, azt az emberi tevékenység alig képes befolyásolni. Az viszont kétségtelen, hogy az emberiség katasztrófa felé halad, amely pusztulással fenyeget. Az igazi kockázat nem a klímaváltozás, nem a széndioxid kibocsátás, nem az atomenergia. Az igazi kockázat a technokráciára építő, globalizálódó emberiség morális hanyatlása; az, hogy az emberek a boldogságot kizárólag a termelés, a fogyasztás, és a GDP korlátlan növekedésével azonosítják. És nemcsak maguktól, hanem a világméretű hamis propaganda hatására. Az un. „modern társadalom” a fogyasztásra, a növekedésre épül, de nem csak a tényleges szükségletek kielégítésére. Az igényeket is egyre inkább a globális gazdaság és mögötte álló világhatalom termeli: megmondják az embereknek, mire van szükségük. S miközben az igények kielégítéséről beszélnek, az ellátási egyenlőtlenségek egy országon belül, de világméretekben is az egekbe kiáltanak. „Egyetlen és összetett társadalmi-környezeti válságról van szó.” Ez az alapvető oka a napjainkban kibontakozó újkori megélhetési népvándorlásnak is.
A növekedés határaira vonatkozó szakmai felismerések felerősítették az emberiség lelkiismeretére apelláló környezetvédő mozgalmakat. Sajnálatos, hogy ezek a nemes törekvések is a globális hatalmi manipuláció áldozataivá váltak. A környezetért jóhiszeműen aggódó állampolgárok szimpátiáját, jelentős részben a civil zöld szervezetek közreműködésével és a média hathatós támogatásával irreális, a közösség életét kedvezőtlenül befolyásoló (energia)politika szolgálatába állították. A környezetvédelem, a „zöld energia” a média-energiapolitizálás fő témájává vált. A zöldek politikaformáló tényezőkké váltak Európában és hazánkban is; a globalizmus ezt is saját szolgálatába állította.
A földi erőforrások kimerülése, a föld életének tönkretétele a tömegek számára közvetlenül nem, vagy nehezen érzékelhető. A klíma és annak állandó változása viszont minden embert közvetlenül, folyamatosan érint. Ebből a politikai megfontolásból egyszerűsítették a környezetvédelmet a klímavédelemre, a klímavédelmet pedig az üvegházhatás csökkentésével azonosították. Így vált a széndioxid kibocsátás az első számú virtuális közellenséggé. Sebeők János írja: „Fenntartható fejlődés, megújuló energia és klímavédelem. E három szó tartja lelki terror alatt az egész világot.”
Ha a széndioxid tényleg káros, akkor olyan erőműveket kell építeni, amelyek képesek nagy mennyiségű energiát termelni úgy, hogy közben nem bocsátanak ki széndioxidot. Két ilyen tulajdonságú erőmű típus létezik, az atomerőmű és a vízerőmű. A zöld mozgalmak igazi arcát mutatja, hogy éppen ezek betiltásáért küzdenek.
A hivatalosan elfogadott klímamodell szerint a Föld légköre úgy működik, mint egyfajta télikabát, amely védi a bolygó felszínét a világűr fagyos hidegétől. Működési elve az, hogy az atmoszféra a napsugárzást jól átengedi, a talajszintről kiáradó hősugárzás jelentős részét azonban csapdába ejti, és visszasugározza a felszínre. Ez a jelenség az üvegház-hatás, amely ha felerősödik, a hőmérséklet veszélyesen megnövekedhet. A jelenlegi melegedést pedig annak tulajdonítják, hogy túl sok széndioxidot bocsátunk a levegőbe.
Egyre több „klímaszkeptikus” tudós vonja kétségbe a klímaváltozás és a széndioxid emisszió közötti kapcsolatot. A „klímaszkeptikusok” közé tartozik a világhírű magyar légkörfizikus tudós, Miskolczi Ferenc, aki a NASA volt munkatársaként évtizedeken keresztül elemezte a klímaváltozási folyamatot. Kutatási eredményeiből kitűnt, hogy az 1948-2007 évek közötti hat évtized során észrevehetően növekedett ugyan a levegő széndioxid tartalma és az átlagos felszíni hőmérséklet is, ámde közben az üvegházhatás nem növekedett, hanem kifejezetten csökkent. Ennek magyarázata az, hogy a klímaszabályozásban az üvegházhatás mértéke csupán az egyik tényező, és abban sem a széndioxid játssza a döntő szerepet, hanem a víz, amelynek a gőze sokkal hatékonyabb üvegház gáz, mint a széndioxid, felhőképződés révén pedig jelentős árnyékoló hatást fejt ki, és ezzel mérsékeli a melegedést.
Éghajlatváltozás kétségtelenül van, hiszen ez bolygónk életének természetes tulajdonsága. 10-12 ezer évvel ezelőtt fejeződött be a legutóbbi jégkorszak, és azóta a felszíni hőmérséklet – kisebb-nagyobb ingadozásokkal, visszaesésekkel – emelkedő tendenciát mutat, és a korábbi jégkorszakok tapasztalatai szerint a melegedés még legalább 30-40 ezer évig folytatódni fog. Ha a dolgok így mennek tovább, tönkre fogjuk tenni azokat a környezeti feltételeket, amelyek az emberi életet lehetővé teszik a földön. Ez azonban a Föld szempontjából nem jelentene pusztulást, hiszen a „távozásunk” után a bioszféra előbb-utóbb regenerálódik, és a bolygó folytatja több milliárd éves pályafutását, mintha nem történt volna itt semmi különös. Számunkra azonban ez a lehetőség katasztrófa, ezért mindent meg kell tenni a földi életre kedvezőtlen folyamatok megfékezésére.
Az ember felelőssége, hogy „művelje és őrizze” a világ kertjét. Az éghajlatváltozás elleni reménytelen szélmalomharc helyett a rendelkezésre álló erőforrásokat inkább a művelésre és őrzésre, az alkalmazkodásra kellene fordítani. Hazai példa erre az ország területének tizedrészét kitevő, milliós lakosságú Duna-Tisza közi Homokhátság, amely évszázadok óta küzd vízhiánnyal, elsivatagosodással, a szélvájta homokbuckák vándorlásával, amelyek miatt a szél által elhordott futóhomok szinte mindent maga alá temet. A Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is félsivatagi területnek nyilvánította, és az EU felmérése szerint ez a terület lehet a klímaváltozás egyik első áldozata. Az utóbbi évszázadban a Homokhátságon a talajvízszint jelentősen süllyedt, átlag 5-6 méter mértékben, de néhol a süllyedés meghaladja a 10 métert. A helyzet rohamosan romlik. Erre utal, hogy pár évtizeddel ezelőtt még csaknem ezer olyan kisebb-nagyobb tó volt ezen a vidéken, amelynek a vízfelülete meghaladta a fél hektárt, ámde ezek száma néhány tucatra esett vissza. Ha nem történik semmi, 30-40 éven belül fel kell adni ezt a területet, és a lakosságot át kell telepíteni az ország más részeibe.
Miközben a természettudományokra alapozó un. „technikai fejlődés” szinte beláthatatlan, a média segítségével manipulált, kiszolgáltatott tömegek egyre inkább a mesterségesen kialakított és fenntartott „modern tudatlanság” állapotában vannak. Az ismeretek bántó hiányából származó félelem a modern hatalomgyakorlás fontos kellékévé vált. A fogyasztói társadalomban a természettudományos analfabetizmus állapotában élő „modern” ember, meg van győződve a média által közvetített „tudomány” mindenhatóságáról, többek között arról, hogy képesek vagyunk módosítani még az éghajlatot is. Pedig tudomásul kellene venni, hogy mi emberek csupán jelentéktelen porszemek vagyunk a hatalmas Univerzumban, amelynek a törvényeit nem tudjuk megváltoztatni. Sajnos a politikai indíttatású „zöld” propagandának, és mozgalmaknak az egyébként jó szándékú, azonban szakmai kérdésekben járatlan vezető politikusok is gyakran bedőlnek, és pártfogásukba vesznek tudománytalan, közösségi, nemzeti érdekekkel ellentétes nézeteket.
Az élet védelmének, az emberlét megóvásának egyetlen lehetősége az ökológiai megtérés, a visszafordulás. „Vissza kell utasítanunk, hogy abból a tényből, hogy Isten képére lettünk teremtve és abból a küldetésből, hogy hajtsuk uralmunk alá a földet, le lehetne vonni egy abszolút uralmat a többi teremtmény felett” — áll az enciklikában. A Római Klub ajánlásával egyezően, pápai körlevél is az igazmondást és a szeretetközösséget jelöli meg földi élet megmentése egyedüli lehetőségének: „a világegyetem minden lénye, láthatatlan kapcsolatban egyesülünk és egyfajta egyetemes családot képezünk, […] amely szent, szeretettel teljes és alázatos tiszteletre ösztökél bennünket”.
Akár filozófiai, akár hitbeli megfontolásból, úgy kell élnünk, hogy az egész világért is felelősek vagyunk. Az ember felelős, hogy „művelje és őrizze” a világ kertjét. Ugyanakkor nem szabadna a világ ökológiai kérdéseit napi, aktuálpolitikai dolgokkal elegyítve a globalitás szolgálatába állítani, amint ez ma történik, hiszen nem lehet sem az egyénen, sem a nemzeti közösségeken, számon kérni a világproblémák megoldását. Az a tisztességes, ha az egyének és a nemzetek az erőforrásaikkal arányosan segítik a jó irányú változásokat. Ennek kellene érvényesülnie a népek és nemzetek együttműködésében. A földi lét alapkérdése: van-e esélye egy más értékrendű világ felépítésének? A pápai körlevél bizakodó: „az emberi lény még képes arra, hogy pozitív módon lépjen közbe.”
*Szerzők: az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke és szakértője
Megjelent a Magyar Nemzetben, 2015. július 20.